Az 5-ből elég egyetlen dolgot elvenni a franciáktól, hogy tömegekben az utcára menjenek sztrájkolni : a szociális ellátást, az 5 hét szabadságot, a 35 orás munkahetet, a vörösborukat vagy a macaronjukat. Amit egyszer megszereztek, arról nem szeretnek többé lemondani.

Márpedig a macaron egy nemzeti kincs. Mi, magyar fejjel, nem érthetjük meg ezt soha, hogy hogy lehet mondjuk egy krémesért, vagy a dobos tortáért órákig sorban állni? Nyilván nagyon kemény marketinges munkával el lehet érni, hogy egy süteményért az egész világ képes legyen csillagászati árat kifizetni, miután türelmesen kivárta a sorát a párizsi szemerkélő esőben.

Két nagy macaron-fejedelem uralkodik a piacon : Pierre Hermé és a La Durée. Vannak tántoríthatatlan PH ill. LD rajongók. Nade lássuk csak, mi is a rajongás tárgya valójában? Egy pici kerek sütemény, ami bizonytalan eredetű, de valamikor a reneszánsz idejében születhetett. Itáliai verziója az amaretti, de létezik belőle magyar verzió is a “szegénysütemény”.

A francia macaron, ami a cukrászművészet királynőjévé nőtte ki magát, tojásfehérjéből, mandulaporból és cukorból készül. Ez az alja és a teteje. A kettő közé pedig valamilyen krémet töltenek.

Pierre Hermé elment Japánba és ott nyitott egy francia cukrászdát. Aztán hazajött és az ottani sikeren felbúzdulva, Párizsban is megtette ugyanezt. Így az ő ízlésvilága tágabb, mint a klasszikusabb La Durée-é. Monsieur Hermé olyan ízeket mer produkálni ebben a 3 cm-es átmérőben, ami minden képzeletet felülmúl. Van nála például csokoládés – libamájas ízű macaron, fehér-szarvasgombás mogyoróval, vagy az “egyszerű” rózsás. Vigyázat, Hermé-nél az ízek nagyon intenzívek. Hozzá kell szokni, elsőre lehet hogy túl “tömény” a magyar ízlelőbimbónak. Természetesen más nagyszerű süteményeket is találhatunk nála, mint az Ispahan a málnakedvelőknek, vagy a Desiré, azaz a vágy, a másik best-seller, ami majdnem van olyan jó, mint egy finom krémes.

De menjünk át a La Durée-hez. Ott újabb sor fogad minket, igaz az ügyesebbek ezt valahogy mindig kikerülik, amit a bambán sorban álló helyiek nagyon rossz szemmel néznek. Az elénk táruló ízválasztékból fehér pamutkesztyűs eladók szolgálnak ki, mintha legalábbis gyémántot vennénk grammra. Semmi modern design, minden a nagymamám egykori kredencére hasonlít, pont olyan zöld is a berendezés. Ettől máris nosztalgiám lesz, és kérek kettővel több macaront az ezüsttel csicsázott elegáns papírdobozba.

A penztárnál megállapítom, hogy a La Durée egy picit talán olcsóbb a Hermé-nél. Így is egy vagyon, de állítólag itt már üzemszerűen sütnek, ezért nyilván olcsóbb lesz a végtermék. A minősége? Aki a szerényebb és egyszerűbb ízeket  kedveli – mint peldául a narancsvirág, citrom, pisztácia, sós-karamella stb. – és kevesbé van oda a cukorért, az biztosan ezt fogja választani.

Főleg, hogy La Durée a Champs-Elyséen birtokol egy hatalmas üzletet, ami most eppen zárva tart, mert leégett, valamint minden fontos nagy bevásárlóhelyen is belebotolhatunk a kerek édességekbe. Pierre Hermé-hez csak úgy biztosan nem fogunk betérni, egyrészt mert még nincs olyan sok belőle, és ha van is, nem hivalkodik a külsejével. Habár a múltkor láttam egy PH pultot a Lafayette valamelyik emeletén..

Ön melyiket választaná a délutani Mariage Frères teája mellé ?