Címkék

,

A Hard Rock Café Paris-ban tengődtem, a borzalmas kolléganőmmel és még borzalmasabb főleg negyvenes, kiábrándult, elvált alakokkal valamilyen corporate party-n. Nézelődtem miközben tömtem magamba a hamburgert és szomorúan konstatáltam, hogy nem létezik, hogy ebben a világvárosban, ami a kultúra és a divat epicentruma, nincs egyetlen egy pasas sem, aki felhívná a figyelmem azáltal, hogy kitűnik a tömegből. Ahogy ez a gondolat megfogalmazódott, beleakadtam egy szempárba. Uhhh, mondtam magamban, ez olyan, mint egy olasz!

Barna haja hanyagul az arcába lógott, fehér ing kitűrve, feltűrt ujjakkal, a legfelső gombok elfelejtve, kigombolva. Farmernadrág térdnél elhasítva, magasszárú Nike ID dorkóval kombinálva. Hmm, egy kis frissesség a sok két gombos Armani öltöny után. A tökéletes összhang. Hanyagul sokkal nehezebb jól öltözni ugyanis, mint elegánsan. A “játszós” cucc nem áll mindenkinek jól.

Folyamatosan úgy éreztem, hogy a szempár kitartóan követ az éjszaka folyamán, hol a pici, csúnya és nagyhajú haverja kérte mellettem az italt, hol maga a szempártulajdonos haladt el előttem. Egy vérprofi, gondoltam. Ez aztán tudja, hogy kell. Ez nem lehet francia ! – biztos voltam magamban.

A buli vége felé, amikor már meghalni látszott az éjszaka és amikor már a lábam is fájt a sok álldogálástól, a fejem pedig a negyvenesek unalmas történeteitől, akkor észrevettem, hogy  egy itallal a kezében toporog kb. 3 méterre tőlem e jeles megtestesítője a forma tökéletességének és nézelődik. Micsoda ellentmondás : egy félénk bombázó? Elnézést kértem a pasastól, aki éppen az elektromos bicikli városi használatáról és annak előnyeiről rögtönzött nekem kiselőadást és egy magabiztos mozdulattal odahúztam magam mellé az egyedül ácsorgó, isteni kinézetű fiatalembert.

– Mondd, te már sokat ittál? – böktem oda a kérdést, aminek a válasza sok mindent elárul.

– Nem, ugyanis holnap reggel indulok Dél-Franciaországba egy repülőért – felelte hatalmas mosollyal és éreztem, hogy megbillegek a 11 centis sarkaimon. Mindenfélére számítottam, de erre a válaszra aztán végképp nem. Dél-Franciaország, repülőgép.. szavak, amelyek álmodni hívnak. Provánszi levendulamezőket képzeltem magam elé a vakító napfényben úszva egy mini jetről lenézve.  Ez tényleg profin hazudozik. Mégiscsak francia, azok tudják így eladni magukat – eszméltem fel nagy hirtelenséggel amikor megkérdezte: Szereted-e a fejmasszazst? – Hülye kérdés, válaszoltam és hosszú ujjaival a hajamban masszírozni kezdte a fejem bárpultnál. Utálom, amikor hozzáérnek a hajamhoz, általában, de most az egyszer bután mosolyogtam és hagytam magam miközben Bono ordított a bőrnadrágok és elektromos gitárok között elhelyzett plazmatévékről.

– Nem jössz le velem holnap és visszarepülünk együtt ?  adagolta tökéletesen a kérdéseket, adta meg a telefonszámát előbb ő, és nem ő kérte el az enyém, mint ahogy az esteket 99%-ban lenni szokott, majd meghívott másnap vacsorázni.

A hely, ahová elhívott a legutolsó párizsi hype, ami “A Hátsó” nevet viseli. Kíváncsi voltam milyen lehet egy ilyen elnevezéssel bíró étterem, ráadásul a francia fiú sem volt túl kellemetlen társaság, tehát elmentem. Olyan érzésem volt, mintha Budapesten lettem volna : ping-pong asztal, kerthelyiség, romkocsmahangulat. Uma Thurman az egyik sarokban. Vacsora közben megkérdeztem, hogy a fejmasszázsos duma mindig beválik-e, mint csajozási módszer? A fiú bólogatott : Hát persze, az esetek 90%-ban. Itt ülsz velem szemben, nem? 

Derrière – Cuisine et dépendances
69, rue des Gravilliers
75003 Paris
France