Címkék
A franciák szeretik magukat előrébb tudni a gondolkodásban, legyen szó emberi jogokról, politikai vagy filozófia nézetekről. De 1968 nem tegnap volt és egyre inkább látni a 20. századi nagy vívmány hátulütőit. Kezd kibújni a szög a zsákból és egyre több antifeminista megmozdulásnak lehetünk tanúi. Nőbbnek érzik-e magukat a mai francia modern nők, azért mert fogamzásgátolhatnak, terhességmegszakíthatnak, dolgozhatnak gyerek mellett, mitöbb fényes karriert építhetnek, szabadon tanulhatnak, lehetnek fittek és ápoltak egyszerre és fizethetnek az étteremben? Hogy érzik magukat a férfiak ettől? És a gyerekek?
“Láttad Audrey-t? Igazán elhagyta magát. Nem adta le a felesleges kilóit szülés után pedig nem is jött egyből vissza dolgozni! Mennyit is volt otthon szülési szabadságon?” Mind a 6 hónapot!?! – ezt a beszélgetés-foszlányt többször hallottam és mindig ámulattal hallgattam a nők közötti versengést, ami azon ment, hogy ki nyeri vissza szülés előtti alakját a leghamarabb, ki milyen módszerrel apasztja el a tejét a leggyorsabban és ki megy vissza dolgozni a hat hónap lejárta előtt. Ha netán valaki hat hónapnál tovább marad otthon, azt már nagyon meg kell magyarázni valami nyomós indokkal. Ez szinte elképzelhetetlen még akkor is, ha a férj nagyon jól keres. Egy háztartásbeli nőt, aki a gyerekeinek és a családjának él egy bizonyos ideig, az itteni európaiak ugyanis nem tartják nagyra. A paritás elvének köszönhetően, ebben az országban a nők majdnem ugyanannyit kereshetnek mint a férfiak, ezért a nőknek ugyanannyi joguk is van mindenféle költségbe beszállni, ami a családot illeti, akár az uruknak. Pardon, ennek a szónak ebben az esetben semmi értelme, itt nem úr az úr többé, itt minden “egyenrangúan” oszlik el kéremszépen. A mosogatás, a főzés, az éttermi számla és a hibák is. A férfiak elmossák a poharakat esténként, netán megfőzik a vacsorát is. Ez valóban nagyon jól hangzik, de mi van mindennek a háta mögött?
A feminizmus, ha nem lenne hasznos, akkor biztosan nem tört volna utat magának ebben a kapitalista országban. A társadalom számára szuper, hiszen az aktív dolgozók száma növekszik, a gyógyszeripar is jól járt a fogamzásgátló tabletták forgalmazásával, a válóperes ügyvédek a válások számának emelkedésévél stb. Rövidtávon a gazdasági mutatóknak jót tesz, hogy többen állnak munkában, de hosszútávon mit okoz a szerepek határainak elmosódása, milyen galibákat idéz elő a gyereknél, ahol az anya sokkal kevesebbet van jelen, mint egy “hagyományos” családmodell esetében? Nem vagyok szociológus, ezért erre nem tudok tudományos magyarázatot adni és nem is akarok, csak látom, amit látok körülöttem és arra jövök rá, hogy de jó, hogy az én édesanyám “feláldozta” magát értem. Hiába a sok sokgyermekes család, mindig furcsálltam a távolságot, ami a francia szülők és a gyerekeik között uralkodik, amit eleinte nem értettem miért van. Aztán kezdtem összerakni a puzzle darabokat..
Közhelynek hangzik, de ha belegondolunk akkor a mai nőről tényleg sok bőrt lehúznak. Kezdődik a történelmi hivatásával, hogy szüljön gyereket, lehetőleg többet. Aztán folytatódik a társadalmi szerepével, hogy menjen el dolgozni a 6 hónapos gyereke mellett (ennyi itt a maximum szülési szabadság), mert a férfi egyedül képtelen fenntartani egy három esetleg több tagú családot. Mindeközben bölcsödében hely alig akad, tehát a feleség megszervezi a gyerek ellátását, ami elviszi a fizetésének a 60-80%-át, aztán esténként beesik a fürdetésre. A gyerek növekszik, az anyuka lekéste az első mászást előre, az első mászást hátra, de az első lépéseket is a nevelőnő nézhette végig először, kivéve ha mindez éppen hétvégére esett. Az anyának rossz lelkiismerete támad emiatt, mit tegyen, hát kárpótol valamilyen anyagiakon megvehető dologgal, ha már ott lenni nem tudott. Virágzik is a luxus-babaruha üzlet, vannak Burberry és Baby Dior ruhácskák, de lehet kapni már parfümöket is a gyereknek, hogy a szülőpotló játékok áradatáról már ne is beszéljek. Az iparnak tehát jót tesz, megy a bolt. Egy utazási iroda azzal csábítja a családosokat, hogy velük a gyerekre sincs gond..
Aztán lassan hozzászokik a nő ehhez az absztenciához, de nincs is más választása, mert amellett, hogy dolgozik természetesen egészségesen is kell élnie, mert ma fittnek lenni egyenlő a szépnek lennivel és bizony ez rendszeres testmozgást, azaz időt igényel. Tehát a nő legyen formában magához képest, adjon magára, különben apa rákattan valami fiatalabbra, mert az asszony elhagyja magát. Tegyük fel, hogy ez mindig így volt, de valahogy mégsem éreztük ennyire a nyomást, mint ma, igaz, nem is voltak Rubint Rékák és Schobert Norbik se, hogy egy hazai példánál maradjak. A nő tehát rendszeresen járjon el sportolni, (mert csodák nincsenek, heti három edzés minimum kell), öltözködjön ízlésesen, legyen ápolt, keressen megközelítőleg annyit, mint a férje, szálljon be fele-fele arányban a költségekbe, mindezek közben neveljen egy rendes gyereket, akire aztán majd méltán lehet büszke az egész család.
Elvárják tőle tehát, hogy maradjon kívánatos, legyen megértő társ, legyen odaadó anyukája a gyerekének és kiváló munkaerő a munkahelyén. Mindezen szerepek között lavírozni nem kis kihívás, valahol mindig hazudni kell egy kicsit, aminek valahol valaki megfizeti az árát. De a francia férfiak nem félnek az ilyen mindenre képes szupernőktől, sőt! Elvárják, hogy minden szinten megfeleljen a csaj, mert így az ő vállukat is sokkal kevesebb felelősség nyomja. Talán ezért nem tűnnek férfiasnak?
A párizsi férfi nem arra vágyik, hogy attól érezze magát férfinak, hogy többet keres a párjánál, vagy hogy a nő elé tegye a vacsorát és a vasalt cuccát stb. Egy itteni férfi arra játszik, hogy hozzá hasonló nőt találjon, ambíciókban és pénztárcavastagságban egyaránt. Különben úgy érzi magát, mint egy balek, akit kihasználnak, hiába a főtt vacsora és nem-tisztítóból-hazatalált ing. Ezért azok a kapcsolatok eleve gyanúsan indulnak, ahol az egyik fél felsőbb kategóriából jön, mint a másik, mert végig egy hátsó gondolat fertőzi meg a tehetősebb fél tudatalattiját… vajon a pénzemért van velem? Az a baj a gazdag társadalmakkal, hogy a szerelmet, a tiszta érzelmeket megfertőzte a pénz jelenléte és az emberek egyre kevésbé bíznak saját emberi értékeikben, nem is képzelik, hogy ezért is szerethetők. Franciaországban nem marad más megoldás mint az, hogy a tehetőssebbek a tehetőssebbek közül választanak, hogy elkerüljék a jövőbeli anyagi vitákat és azt, hogy az egyik fél folyamatosan bizonyítsa őszinte szándékait és érzelmeit. Persze ez a választás sem garancia semmire..
Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy mégis egyre több francia nő választ magának partnerül egy patriarchális társadalomból származó férjet. Például rengeteg kevert arab-francia pár van, és a kicsit “macsóbb” francia férfiak (tudniillik az itteni nők szerint egy férfi, aki fizet az étteremben, az egy macsó) pedig sokszor orosz vagy kelet-európai partnerre vágynak, mert a francia nőkben nem találjak meg a számításukat. (A nőiességet?)
Kell-e, lehet-e valójában a szerepeket felcserélni, az ezek közötti határokat elmosni? A nő ma nem kifejezetten az urának van kiszolgáltatva, hanem leginkább a társadalom elvárásainak, amivel egyre nehezebb lépést tartani. Talán nem véletlen, hogy Franciaország csúcson van az antidepresszánsok fogyasztásának statisztikájában?
Visszajelzés: A divat dinamikája « Párizsi jelentés