Mindig csodálkozom, hogy akadhat elég hely ennyi luxusmárka üzletnek a Saint Honoré utcában? Ugyanis, akinek itt nincs boltja, az nem is létezik. Szerencsére igen hosszú ez a Rue, ami most egy új lakóval megint gazdagabb lett. Itt nyitotta meg az 1976-ban bezárt Moynat új üzletét. Ez a név nem mond semmit azoknak, akik nem gyűjtenek bőröndöket a század elejéről, de nemsokára mondani fog. Goyard után most az ultra luxusra pozícionált Moynat is feltámadt poraiból, akinek nem titkolt szándéka a Hermès konkurrenciájává válni.
Moynat-t 1849-ben alapították, első butikjuk pedig az Operánál volt, így az akkori luxustáska gyártók között igen előkelő helyet foglalt el. Itt is, mint Vuitton-nál bőröndöket lehetett kapni, amit méretre szabtak, de igazából ők arról voltak híresek, hogy mindig modern technológiával dolgoztak.
A 19. században a vonatozás volt a főbb utazási forma és úgyanúgy, mint most a repülőgépeken tapasztalhatjuk, a francia hatóságok súlykorlátozásokat vezettek be a gőzösökre feladott poggyászokra. Ezt a kellemetlenséget kihasználva, Moynat volt az első aki könnyített bőröndökkel csábította magához az utazni vágyókat. Elegánsan megérkezni valahová a párizsiaknak mindig nagyon fontos elfoglaltságuk közé tartozott és ez az autók megjelenésévél sem lett másképp. De ezekhez a gépjárműkhöz megint másik bőröndöt kellett vásárolni. Moynat-ék gyorsan meglátták a hatalmas piacot az autózásban és erre szakosodva mindenféle újdonságot találtak ki és védettek le. Bőröndjeiket egy bizonyos guttaperka virág latexszerű nedvéből tették vízhatlanná, formáját külön megtervezve készítették el egy-egy autómobil karosszériájához. Ez azt is jelentette, hogy ezeket a koffereket az autó színével megegyezőre lakkozták. De számos más táska és kiegészítő megtalálható volt náluk a kalaptartótól a női táskán át a ruha-hordóig minden, ami elképzelhetően szükséges lehetett az autóval történő elegáns utazásokhoz.
Aki ma szeretne hasonlóképpen elegánsan felbőröndözve utazgatni a magán repülőgépén, esetleg lecserélné már az unásig lemásolt Hermes Kelly vagy Birkin táskáját és nem tudja, hová menjen ultraluxusért, akkor annak itt egy cím:
Moynat, 348 Rue Saint-Honoré, 75001
http://www.moynat.com (weboldaluk még nem elérhető)