Címkék
Louis Vuitton Marc Jacobs-szal egyetemben újabb kiállításra invitálja a táska és divatőrülteket a Musée des Arts Décoratifs-ba 2012. szeptember 16-ig. Nem ez lesz az első kiállítás LV-ről, 2010-ben is láthattunk már egy expozíciót igaz, akkor a Párizsról szóló múzeumban, a Musée de Carnavalet-ban.
A mostani kiállítás egy kicsit más, hiszen nagy szerepet kap a művészeti vezetőként már 15 éve ott dolgozó Marc Jacobs. Sőt, kicsit olyan érzésünk is támadhat, hogy az egész szinte csak az ő zsenialitásáról szól. Az alsó szinten egy rövid áttekinthetést kaphatunk LV kezdeteiről egészen az első újításokig, amely főként a vászon és annak mintázatának fejlődését tárja fel a kiváncsi látogató előtt. Van mozgókép is a párizsi századfordulós életről valamint bepillanthatunk egy burzsoá hölgy gare-de-robe-jába is. Aztán pár lépcsőfok és a 21. században találjuk magunkat vad színes mintákkal díszített táskák között, állat vagy lámpafejű és vagy nővérkének öltöztetett manökenekkel.
A nagy kérdés, hogy mi történt a köztes időszakban? Hiányérzetem maradt, ahogy kijöttem, pedig imádom a táskákat és kaptam belőle egy extra nagy dózist. Vajon azt miért nem mesélik el a kiállítás táskái, hogy bizony Vuitton a 70-80-as években ugyan decens táska volt, de korántsem számított luxusnak? Luxus a Hermes volt és a Moynat. Ők már akkor is a megfizethetetlenek kategóriájába tartoztak mindenféle marketingfogás nélkül. LV túlélte a nehezebb és a szebb időket egyaránt, de nem tartozott sem a legnagyobb technológiai újítók közé, sem a legnemesebb bőrmegmunkálók közé /nem is, mert vászonból gyártott/. Amióta Marc Jacobs a Vuitton házához került, a táskák árai hihetetlenül megugrottak és azóta is egyre magasabban szárnyalnak. Az LV ma már luxus egyeseknek. Burzsoá körökben pedig mind a mai napig csak a világ legdrágább műanyagtáskájaként tartják számon. Maximum hétvégére veszik elő, amikor a hétvégiházba lemennek rendezkedni. De akkor sem nagyon, mert proli dolog a monogram villogtatása. Több garázsban láttam már eredeti, vintage, Keepall táskát – összelapítva.
Mindenesetre ajánlom a kiállítást elsősorban az eső elől való menekülés miatt és annak, akinek még nem volt szerencséje Louis Vuittonhoz másutt csak boltban, és annak, aki még nem járta le a derekát a szomszédos Louvre-ban tett látogatása során!
Nyitvatartás, eljutás és árak itt.