Vannak divatguruk, stylist-ok, sminktanácsadók, personnal shopperek, divatlapok, divatbloggerek, a különböző tanfolyamokról ne is szóljak, ahol elmondják nekünk, hogyan lehet és kellene felöltözni. Elméletileg minden segítség adott a tökéletes megjelenéshez. De vajon tényleg megtanulhatunk elegánsan öltözködni?

Fiatalon és nyitott szemekkel kerültem Párizsba. Először csak azt tűnt fel, hogy itt általában mindenki jól van felöltözve, aztán az, ahogy a kirakatokban egy-egy ruhadarabon mindig volt valami részlet, ami különcködő volt és talán nem is pontosan odaillő, de ettől olyan franciás… Aztán bekerültem a Galeries Lafayette-be, ahol az összes luxusmárka jelen van, hazafelé pedig a másik nagyáruház, a csodálatos Printemps-on masíroztam a metróig, az utcán felemelt fejjel Haussmann épületeinek bűvöletében sétáltam. Hétvégenként faltam a múzeumokat. Aztán egy újabb munkahelyen, igazi Madame-ok vettek a kezükbe, és formálták nap mint nap láthatatlanul az ízlésemet. Napjaim Chanel, Dior és Hermes ruháival, cipőivel teltek és az évek alatt több, mint 150 divatmárka kínálatával ismerkedhettem meg testközelből. Voltak olyan napok, hogy Louis Vuitton táskáit kilóra lehetett volna mérni az irodámban. Szóval nyakig benne ültem a divatban: az aktuálisban, a klasszikusban, a jó ízlésűben, vagy az eklektikában. Megtanultam, hogy a divat ranglétráján, melyik márkák hová sorolhatók, hogy melyik társadalmi csoport mit aggaszt magára a legszívesebben. Aztán megismertem idősebb olasz férfi szabókat, akik elmesélték mitől lesz ing egy ing, aki beavatott az anyagok és a gomblyukak világába. Öntudatlanul sodródtam bele egyre mélyebben és mélyebben a divat tengerébe. Dandy párizsi barátaim pedig szívesen kísértem el vásárolni, a divatszalonokról már nem is beszélve. Szépen lassan megértettem, hogy egy francia vagy egy olasz ebbe születik bele, neki természetes az, ami nekünk magyaroknak sajnos nem.

Aztán azt vettem észre magamon, hogy én is visszafordíthatatlanul megfertőződtem. Egyre nehezebben viseltem el a H&M műszálas cuccainak tapintását, vagy a Zara kollekciójának kilógó rojtjait. Zanotti cipői után pedig már furcsáltam, hogy egy olcsóbb kollekcióban miért nem tudnak bőrtalpat tenni a szandálra? Valentino után a Promod ruhái pedig mind elszabottan álltak rajtam. Kénytelen voltam azt a kompromisszumot megkötni, amit a fogyasztói társadalomban a legnehezebb megtenni: kevesebbet, de jobb minőségűt, drágábbat vásárolni. Slowmode.

Az elegancia pedig olyan, mint a nyelv. A legjobban ott lehet megtanulni, ahol beszélik.