Van az olasz meló és van a francia. A franciáról tudnék inkább beszélni nagyvonalakban, mert erről filmet lehetne csinálni, de az meg nem az én reszortom. Tegyük fel, hogy megrongálták a bejárati ajtónkat. Megesik az ilyen.

Először is, ehhez Biztosító kell. A biztosító pedig csak X összegig állja az ajtókicserélést. Ha X összegnél magasabb az ár, ami mindig magasabb valahogy, akkor a Ház biztosítójához kell fordulni, ami egy másik biztosítótársaság.  Ugye, ez így elméletileg nagyon egyszerűen hangzik, de a gyakorlatban kb egy éves adminisztrációs munka megkapni a zöld utat a házbiztosító társaságtól.

Majd kijön A cég. A cég, aki először is felveszi a méreteket és a színmintát, mert nem lehet ám akármilyen színű ajtó egy lépcsőházban. Párizs, az nem Balkán. Aztán se kép, se hang. Felhívjuk őket, hogy akkor hol vannak már. Ja, ők tele vannak munkával, mondják nyár közepén, augusztusban elmennek 4 hét szabadságra, így kapunk novemberre időpontot. Addigra elkészítik az ajtót. Egyszerű dolgot képzeljünk el, pozdorját, 1800 euroéért. Majd megérkeznek felszerelni az említett nyílászárót. Reggel 10-re várjuk őket, de befutnak 11.30-ra. Semmi elnézéstkérek. Leszerelik az egy éve összetört régi ajtót. Addig természetesen otthon vagyunk, nem megyünk be dolgozni, tehát fél nap szabi. Kint 5 fok van, a lakásba áramlik be a hideg levegő. Aztán kezdődik a tökölés : egy csövet szerelnek fel az ajtólapra hosszában, aminek egy földbe vájt lyukba kellene belemennie. Miért ott az udvaron és miért nem előre? Nem tudom. Aztán valami szerszám hiányzik – pont 12:45-kor – amikor is elmennek az autóhoz érte, előtte szólnak, hogy nagyon messze álltak meg. 13:30-ra újra visszaér a két munkásember. Gondolom elmentek szendvicsezni, hiszen ebédszünet van, az pedig szent itt. Majd nekiállnak levágni az ajtó hosszából.

Aztán közlik, hogy egy óra még a meló. Nekiállnak fúrni. Szuper, mondom, haladunk, meglesz ez! De az ajtó csak nem akar felülni rendesen. Akkor elkezdik rúgdosni előttem a fehér ajtót. Így sem megy fel jobban. Na, nagy nehezen  a helyén van az ajtó. Ekkor a lenti lyukba nem talál bele a vascső. Leszedik az egészet a francba. Erősen gondolokodom, hogy ne adjak-e nekik egy Hogyan szereljünk ajtót bénáknak c. könyvet.

Közlik, hogy hát nagy baj van, egy napi meló van vele. Megint el kell menni a kocsihoz. Én meg közlöm, hogy akkor kérem szépen tessék ezt megcsinálni nélkülem. Na jó, de akkor most hogy lesz a kulccsal? Keresek a házban egy nyugdíjast. Először telefonon odaszólok neki, csak úgy bekopogni nem illik. Odaadom neki a kulcsot, elmagyarázom neki a helyzetet, adok neki egy csekket, amit a szerelők kérnek előlegnek, mert van, hogy a biztosító nem fizet nekik. Higgyjem el? Elhiszem. Az ajtó felkerül a nap végére,  de kívülről nincs lefestve a levett színre. Felhívjuk őket, hogy akkor most mi van? Természetesen azt egy másik cég csinálja, A festő. Keressünk egy festőt, aki szintén kijön majd két hónap múlva? Hívjuk hozzá a biztosítót, hogy térítse meg a költséget? Neeeeem. Hát elmegyünk mi magunk a barkácsboltba és veszünk festéket.

Hétvégén lefestjük és egy év után újra lesz szép ajtónk. De kizárólag akkor, ha addigis valaki nem érez rá hatalmas vágyat, hogy újra betörje, csak mert olyan szép, új fehér.

Reklámok