Tegnap reggel megtudtam a rádióból, hogy nem vagyok többé törvényszegő. Ugyanis egészen 2013. január 31-ig egy 1800-as törvény szerint tilos volt a párizsi hölgyeknek nadrágot viselni közterületen. Csak 1892-ben és 1909-ban enyhítettek a jogi szövegen, de akkor is csak a biciklin és a lovon volt engedélyezve a férfias viselet.

Úgy látszik a női egyenjogúság már a 19. század végén is manifesztálódott, amikoris egy Sarah Bernhardt nevű színésznő a színpadra fel merte venni. Igazából Paul Poiret volt az első couturier (akkor még nem voltak divattervezők!), aki az orosz balettből inspirálódva, 1909-ben a “harem” nadrágot elképzelte egy nőn. Hmmm mi mást? Hatalmas bő nadrág volt ez a bokánál összefogva. Aztán jött Coco Chanel, aki Deauville-ben tengerész nadrágba bújva sétálgatott, mert nem szeretett a plázson fürdőruhában üldögélni (mondjuk nem is csodálom, azért azon a tengerparton nyáron sem kell nagyon izzadni), mindenestre ez polgárpukkasztás-számba ment. Egyre több nő merte felhúzni a nadrágot a strandon, vagy odahaza a pizsamát, de az utcára kimenni benne? Csak Chanel merte megtenni.

Aztán jött Hollywood és vele Marlene Dietrich, akiről sokszor mondták, hogy ő a “legjobban öltözött férfi” a mozi fővárosában. 1930 és 1940-es években felvette a nadrágkosztümot fényes nappal, ami nagy port kavart: a párizsi rendőrség akkoriban ezt a törvényt még szigorúan betartotta és felszólította a stílusos művésznőt a város mielőbbi elhagyására.

A II. világháborúval engedélyezték a nők nadrágba bújását a szántóföldeken és a gyárakban, de ahogy visszatért a béke a hölgyek visszahúzták a ruháikat és a szoknyáikat. A nadrág kevésbé tűnt csábító viseletnek és valószínűleg nem éppen a legjobb évekre emlékeztette őket ez a ruhadarab. Valójában a Swinging Sixties-ig, azaz a hatvanas évekig kellett várni, hogy a nők kényelmesen hordhassák a nadrágjukat munkában vagy szórakozás során. De ekkor is még, néhány nagyon elegáns szorakozási objektumban volt rá példa, hogy nadrágba öltözött nőknek tilos volt a bemenet.

1966-ban, Yves Saint Laurent nadrágkosztümje a Smoking nevet kapta. Ez az együttes végleg megteremtette a szoknya és a nadrág közötti egyenlőséget. Ez az elegáns, nőies szerelés – a női magazinoknak és a tökéletes divatfotóknak is hála – a világon mindenütt elfogadottá vált és a nők teljes szabadságban élvezhették a nadrágviselést. Vagy ahogy mondják, Chanel felszabadította a nőket, Yves Saint-Laurent pedig megadta nekik a hatalmat.

Ehhez képest eltelt még azóta is 47 év, mire a törvényhozók reagáltak és eltörölték az elavult jogszabályt.