Címkék

, , , ,

Tartozom annyival olvasóimnak, hogy bevalljam, egy ideje nem élek már Párizsban. 8 év után, közös megegyezés alapján úgy döntöttünk, hogy elválnak útjaink. Elég volt ennyi idő. Természetesen kikerülhetetlen, hogy minden évben többször visszatérjek ide: meglátogatni a barátokat, munkaügyben valamint nagy leárazások idején feltankolok ruhaneműkből, cipőkből, kozmetikumokból kedvenc boltjaimból. Ilyenkor élvezem, ahogy szédülök a vitrinek forgatagától és a metropolisz-hangulattól a sokszínű emberrel. Lemegyek a Chatelet RER-be is, ha netán elfelejteném milyen volt itt végigmenni nap mint nap munkába menet. Eszem a friss és finom sushiból a Rue d’Odessa-n a mozi mellett és felcammogok a 7. emeletre a hátsó csigalépcsőn a barátnőm 14 négyzetméterébe a Rue de Rennes-en. A kávét sem hagyom ki a Flore-ban.

Elfáradok egy fél nap alatt a rámzúduló információtömegtől és megállapítom, hogy jó itt lenni pár napot, de már nem akarok itt élni. Hogy miért? Mert valami másra vágytam már. Térre, fényre, természetre. Persze a párizsi kiverhetetlen marad belőlem már örökre: akárhová is sodor az élet, az étteremben az ételeket finnyázva kritizálom a szakácsnak, a bort, ha “dugós” szemrebbenés nélkül visszaküldöm. Talán így volt ezzel Hemingway vagy az a sok-sok művész is, akit Párizshoz kötött egy ideig az élet? Bevallom én sokmindennel gazdagodtam itt, ami a javamra szolgált és amit sehol másutt nem lehet felszedni. Párizs tényleg kötelező tananyag kellene, hogy legyen mindenkinek. De Párizsba ne menjünk az álmainkat megvalósítani, mert Párizs maga az álom, amit álmodni jobb. Egy fontos állomása az életnek. Szerencsés vagyok, hogy ilyen sokáig bírtuk egymást. Persze nehéz eljönni innen, mert könnyen hozzászokik a szem a szépségek sokaságához és utána már kevés helyen lesz ejhaezigen élményünk.

De egy város nemcsak néhány díszes homlokzatból áll, hanem a lakóiból is, ugye?Az igazi párizsi mentalitást talán egy műalkotással lehet leginkább szemléltetni. Számomra egyetlen film sem adja vissza jobban a jelenlegi helyzetet, mint a Le Prénom című 2012-ből. Ez egyébként egy remekül megírt színházi darab is egyben tele kompromittáló és inzultáló párbeszédekkel. Én is éltem át hasonló asztalkörüli szituációkat a 8 év során…. Összefoglalva, amondó vagyok, hogy ez a Párizs nekem már nem hiányzik. A díszlet remek, de ami mögötte van, az túl nagy ár.

Párizs, vigyázz magadra! Ha hiányoznál, csak a Chatelet-re fogok gondolni ígérem és az RER B-re és mindazokra a megpróbáltásokra, amelyeken díszes keretek között vezettél keresztül.

Merci pour tout!

Pepita

 

 

 

Reklámok