Category Archives: Gastro

Eclair az új macaron?

21 csütörtök Már 2013

Posted by in evés, Gastro

≈ Hozzászólás

Címkék

, , ,

Tegnap volt a Macaronnap, ezért ausztrál chef barátnőmmel úgy döntöttünk, hogy már csakazértsem veszünk Macaron-t az esti vacsora mellé desszertnek. Kitaláltuk, hogy a legújabb süti-örület nyomán inkább megkeressük a város legjobb Eclair-jét.

Az Eclair egy hosszúkás sütemény, aminek amolyan könnyű képviselőfánk tésztája van alul-felül, középen van egy krém, a tetején meg egy máz. A legismertebb ízek a csokoládés és a kávés. Eclair-re szinte minden pékségben bukkanhatunk, abszolút primitív édesség a franciáknál, bár igazán jót találni belőle  ritkaság. Vagy túl édes, vagy túl krémes, vagy elázott a tésztája, vagy túl kemény.. szóval valahogy sohasem az igazi.

étcsokis eclair

Azt hittem egy darabig, hogy rábukkantam a legleglegebb Eclair au chocolat-ra Hugo et Victor– nál. Aztán nagy meglepetésemre kiderült, hogy nemcsak én kívánom ízlelőbimbóimnak a legjobbat és sorra nyitnak Párizsban az Eclair-re specializált butikok.

puttok

Természtesen a Marais felé vettük az irányt, mivel ide sereglik minden újdonság először. Itt található a L’Eclair de génie, ami a mostanában olyannyira divatos retro stílusban van berendezve, és amit egy szimpatikus negyvenes cukrász, Christophe Adam neve fémjelez. Először úgy csináltak magukról buzz-t, hogy puttókat festegettek a süti tetéjére, amiről aztán mindenki elkezdett beszélni. Aztán a macaronhoz hasonlóan mindenféle új ízt kreáltak, a csokis mellé bejött a sós-karamellás, a málnás-csokis, a yuzu citromos, a pisztáciás stb.. Mindez persze nem lenne francia, ha a megjelenésre nem adnának. Ugyanis a sütik magukhoz képest igazán szokatlan jelmezeket öltöttek: a máz helyére volt, hogy kókusz került, a tészta lehet, hogy színes lett, vagy egyéb más ízre utaló apró díszítéssel dobták fel ezt az alapédességet.

eclairs

A választás nagyon nehéz volt a 14 íz közül, ezért két klasszikusabbat és egy merészebbet vittünk haza vacsora mellé. A csokistól nem voltam elájulva, viszont azt hiszem mindez új kedvencem miatt történhetett így : a sós-karamellás éclair, amelynek meglepően könnyed krémje mascarpone-ből készül hatalmas élmény volt. A málnás-csokoládés szintén isteni volt, hiszen az OPI irizáló-körömlakkhoz hasonlító, kicsit talán kémiai hatást nyújtó máz tömény málnát rejt magában. Belsejében tejcsokis krém van, így a két íz nem kel versenyre egymással, hanem ellenkezőleg, kiegészítőleg hatnak.

Erősen úgy érzem, hogy hamarosan visszatérek, mert még 11 íz vár rám, mondjuk mára egy tejcsokisat a tea mellé? Esetleg egy pisztáciásat.. hmmm?

Nyitva minden nap kivéve hétfőn 11H-19H30 @ 14 rue Pavée, 75004 Paris

Gyökérzöldség

06 kedd nov 2012

Posted by in Gastro

≈ Hozzászólás

Címkék

Szeretném megosztani ezt az otthon talán kis dolognak számító hatalmas örömöt, ami tegnap este egy bevásárlás alkalmával ért. Boldoggá tett a francia Dia üzletláncban talált előre csomagolt nekem fehérrépa, másoknak pasztinák-nak mondott leveszöldség! A dobozon az a felirat áll, hogy “Zöldségek, mint régen”. Ilyen egyszer volt, hol nem volt zöldségre lelni nem könnyű ebben a gasztronómiai világvárosban. Piacon kell rá vadászni és mivel ezt nem tettem, húslevessel is csak Magyarországon táplálkoztam. De ma este lesz marhahúsleves! Mert marha, az mondjuk van elég. Éljen az “egyszeri” zöldség!

Nincs több baguette – gluténmentes diétával narancsbőr ellen?

02 szerda máj 2012

Posted by in Gastro

≈ Hozzászólás

Címkék

, ,

Mondhatni nincs olyan nő, aki ne találkozott volna a narancsbőr jelenséggel. Kenegettünk rá drága krémeket, masszíroztunk, sportoltunk, nem húztunk fel szűk gatyát, nem tettük keresztbe a lábakat, hideg-meleggel zuhanyoztunk, de valahogy mégsem tűnt el. Annak ott kell lennie akkor valamiért – konstatáltam magamban csendben és hagytam a fenébe a problémát. Aztán egy szép napon, egy véletlen folytán, ahogy az lenni szokott, egy masszázs közben a kinéziológusom elszólta magát. Próbálja ki a gluténmentes táplálkozást!

Helmut Newton fotója

Au-revoir, baguette!

Gondoltam ez megér egy misét, elvégre a kiném sportolóknak ad taplálkozási tanácsokat és könyvet is írt erről, biztos nem mond nagyon ostoba dolgokat. Hát befordultam az első bioboltba és bevásároltam mindenféle gluténmentes termékből. Majd következett az otthoni bejelentés “Chéri, nincs több baguette a Kayser-től és senki mástól sem” Ez volt a legnehezebb része a dolgoknak,  lenyomni egy franciának a torkán, hogy mától nincs többé se croissant, se pain au chocolat, se baguette traditionnelle a sajt mellé.

Korábban egy tányér tészta után szinte elaludtam a munkahelyemen délután és ugyanez volt a helyzet a szendvics esetében is. Ráálltam a sushi-ra és az alga salátára de ezt még azelőtt, hogy tudtam volna erről az egész hisztiről. A sushi után jobban tudtam koncentrálni és nem kellett kávét kávé után nyelnem, hogy ébren maradjak az ebéd utáni órákban, ráadásul az édeset sem kívántam öt óra tájban.

Hello Hajdina!

A kiné tanácsa után, elkezdtem felkutatni a búzahelyettesítő gabonákat és egyenként kipróbáltam az összeset magamon. A próba az volt, hogy mindegyikből jól laktam és figyeltem, hogyan reagál a szervezetem. A kukoricalisztes dolgoktól ugyanolyan nehéz lettem és álmos, a quinoának nem jött be az íze viszont a barnarizst és a hajdinat nagyon finomnak és könnyen emészthetőnek találtam. Hajdinából rizottót csináltam és degeszre ettem magam belőle, mégsem dőltem neki a monitornak ebéd után. Aztán rizslisztes kenyeret is vettem és egy vendégségkor kitettem az asztalra a baguette mellé. Némileg próbaképpen, de meglepetésemre elég jól fogyott. A reggeli zabpelyhet elcseréltem kölespehelyre, amit szintén ugyanolyan könnyű elkészíteni bár állítólag ebben van kis mennyiségben glutén.. Ahogy megtelt a konyhaszekrény búzalisztmentes dolgokkal, (kb. 3 hét volt, mire mindent lecseréltem) beszólt a pasim: “Jó lenne ha már nem fogynál annyit, alig van rajtad valami zsír.” És tényleg, a derekam körüli zsírok, ami sok cardio-edzés árán is mindig ott leledzett, kezdett egyre kisebb lenni. A narancsbőr viszont még mindig maradt… Az eredményt allítólag 3 hónap után lehet észrevenni, tehát pont bikiniszezonra. Ha erre még ráteszünk heti egy masszázst és heti három sportolást, akkor valószínűleg még beljebb leszünk.

Biznisz vagy nem biznisz?

Láttam egy helyi megmondólapban a gluténmentes diétáról egy hosszú cikket, majd észrevételeztem azt is, hogy Párizsban nyílt egy ilyen cukrászda, ahol francia sütiket készítik el glutén nélkül. Azt, hogy megy az üzlet, ugye mondanom sem kell. A bioboltban elkapkodják az összes gluténmentes kenyeret. Úgy látszik, nemcsak én meg a lisztérzékenyek hódolunk a gluténmentes életnek..

Talán már Magyarországon is tombol a gluténmentes őrület? Mikor lesz Budapesten is már egy ilyen cukrászda? Krémes meg dobostorta glutén nélkül? Lehet, hogy sokan fogadnák örömmel az ötletet..

Egy tökéletes pohár borkóstoláshoz – a french touch

13 kedd Már 2012

Posted by in Gastro, ivas

≈ Hozzászólás

Címkék

, , , , , , ,

Milyen egy ideális pohár? Az, amelyik előhozza a bor hibáját vagy az, amelyiktől élvezhetőbb lesz a bor? Attől függ, kik vagyunk.

A borkóstolók egyik hivatalos pohara, a Chianti Classico, amit a Riedel nevű osztrák cég gyárt,  felfedi a bor hibáit. Érthető, hiszen az önológusok azért is vannak, hogy javaslatokat tegyenek a még jobb eredmény elérése érdekében. Viszont, ha abból indulunk ki, hogy egy halandó átlagember az asztalnál ülve kifejezetten puszta élvezetből issza ezt a pompás nedüt vagy azért, hogy asztaltársait leyűgözze hibátlan választásával, akkor a cél mindenképpen az, hogy a bor a lehető legfinomabb legyen. A szépséget magasztalni kell, a jót ki kell emelni, ami kinek is menne jobban, mint  a körmönfont széptevő, francia nemzetnek?

Bruno Quenioux önológust még a Galeries Lafayette luxusáruházban ismertem meg, ahol a borházért felelt 17 éven keresztül, a szakmában tehát mindenki ismeri. Munkasságáról egy könyvet írhatnék. Egy igazi megszállott, a bor a szenvedélye, így ma már a saját borházát igazgatja, ahol csakis “őszinte” borokat árul : nem biót, nem kén nélkülit, hanem kis szőlészetek borait, akiknek borászaival szorosan együttműködik. Nála nem lehet “ipari” borválasztékba bukni. Az ő borai filozófikus borok. Ő tanított meg engem például “nem-borkóstolni” is, mert azt vallja, hogy borkóstolni ma már mindenki tud. Emlékszem, a pohár fontosságáról órákig bírt mesélni… Nos, Bruno, annyira belemélyedt a kristálypohár témába, hogy elkezdte megrajzolni az általa tökéletesnek gondolt borospoharat. Szerinte a bor azért van, hogy azt élvezni lehessen, ezért olyan poharat alkotott, amiben a bor a lehető legjobb oldalát mutathatja meg.. Hát mi ez, ha nem szerelem? French touch.

Baccarat, a világ egyik legismertebb kristálygyára úgy gondolta, hogy egy kicsit feldobja már porosodó márkaimázsát és a francia vasárnapi ebédeket ezzel az új, Bruno Quenioux által tervezett pohár kollekcióval, ami a Château, azaz a kastély nevet kapta. A két szakértő gyümölcséből nemcsak borászatilag lett remekmű, hanem esztétikailag is, hiszen a pohárkészlet egyszerre állja meg a helyét a modern és a családi örökség porcelántányérai mellett is. Esztétáknak és Michelin csillagos chéfeknek kötelező. A 3 Michelin csillagos szakács Pierre Gagnaire, a 2 csillagos Guy Martin, de a világ legjobb sommelier-nek választott Phillipe Faure-Brac mind Thomas Mann-i irodalmi magaslatokban beszélnek a poharakról..

Íme egy rajz, ami elmagyarázza a pohár “működését”

Mini étteremkalauz nemcsak romantikázóknak

11 szombat feb 2012

Posted by in evés, Gastro

≈ Hozzászólás

Címkék

, , , , , , ,

A megfelelő étterem kiválasztása Párizsban nem egyszerű feladat. A város tömve van helyekkel, de kifogni egy jót a sok közül felér egy igazi kihívással. Ezt megkönnyíteném néhány gasztronómiai élmény tippel, mert kár lenne elrontani az ittlétet egy rosszul sikerült vacsorával, ebéddel.

Le saut du Loup (lö-szó-dü-lú)

Szerelmeseknek és nem azoknak is. Nyárra is meg télre is. Mert egyszerűen jó helyen van, a Tülériák kertjében, de mégis távol a turisták áramlatától. Mikor? Ha már elfáradtunk a múzeumlátogatásban, vagy ha hajnalban túl sokáig buliztunk, tehát bármikorra javaslom: reggelire, ebédre, uzsonnára gyerekekkel. Óriási terasza előtt hatalmas gyep terül el, hattérben a Louvre-ral és a Tülériákban sétálgató emberekkel. Kék égnél meg idillikusan fest. Az étlapon van menü 19 vagy 22 euróért, ami párizsi viszonylatban nagyon korrekt ár. Sajnos, csak vasárnap van brunch 33 euróért, de az több, mint kiadós. Az emeleten foglaljunk helyet, ha kint még nem lehet leülni.

107 Rue de Rivoli  75001 Paris

Mini Palais

Vacsorázni és ebédelni is tökéletes, nemcsak a hangulata miatt. Ez az egyik leglélegzetelállítóbb étterem – de csak nyáron, amikor egy szál ingben kiülhetünk a hatalmas impozáns görög oszlopok alá és a jazz-zongorista halkan ütögeti a billentyűket a háttérben. Télen is lehet itt üldögélni, mert fűtik. A Grand Palais-ban van a Szajna parton. Kevés a turista, inkább üzletemberes. A menüt egy 3 Michelin csillagos chef állította össze. Az étlapért ide lehet kattintani.

3 Avenue Winston Churchill, 75008 Paris

Mama Shelter

Design by Starck már megint, csak berlini összevisszaságban. Van pizzeria része is, egyetlen hatalmas hosszú asztallal, amelyen piros-fehér kockás abrosz van. Mindenféle showbiz arc megfordul itt, pedig a város szélén van. A Mama Shelter egy hotel-étterem-bár koncepció valahol a Hotel Costes és a Derrière között félúton. Valentin-napra azt találták ki, hogy meghívtak egy híres olasz (mi mást?) divatfotóst, Paolo Pellegrin-t, meg az egész stábját sminkesekkel és stylistokkal együtt, hogy potom 400 euróért megörökítsék a szerelmesparokat. Jó, mi? Aki autóval érkezik Párizsba, annak jó hír, hogy a hotel rendelkezik saját mélygarázzsal.

109 Rue de Bagnolet, 75020 Paris

Egy darabka Budapest : Le Derrière (A hátsó)

Nem az étlap miatt, hanem a hangulata miatt ajánlom. Már szóltam erről a Derrière-ről a “Hogyan csajozzunk” cikkemben. Étterem-lakás vicces névvel, amolyan budapesti romkocsmás hangulatban. Kert-része, ping-pong asztala és szekrényajtók mögé zárt dohányzószobája van. A multikultúrális és zsibongó Marais-ben található az Arts et Métiers-hez közel.

69 Rue des Gravilliers  75003 Paris

A legjobb japppán

Köztudott, hogy a legtöbb japánnak kikiáltott éttermet kínaik üzemeltetik, kivéve ezt. A japán nagykövet is a Tsukizibe jár, ha rátör a honvágy Párizsban. Törzsvendégkköre van, mert már több mint 15 éve létezik ez a valószínűtlenül picike hely. Én mindig a “bár”-ba ülök le, ahol a késeket ügyesen forgató kopasz szakácsot elnézegetve akár leckét is vehetünk a sushi/maki elkészítéséről. A ruhánk nem lesz büdös, ettől ne féljünk, ugyanis minden étel nyers (kivéve a rizst). Ha nem menne a pálcikaforgatás, a nők nyugodtan ehetik kézzel is az apró falatokat. Fenséges az angolnás maki es a sèche (szes) nevű haluk, valamint az algás tölcsérkék. A pénztárcánkba viszont mélyen bele kell nyúlnunk. A Quartier latin kellős közepén van.

2 Bis Rue Ciseaux, 75006 Paris, France

Az gasztrobloggereknek

Michelin csillag gyanús a japán származású chef, Kei létesítménye, aki korábban Alain Ducasse 3 Michelin csillagos Plaza Athénée-jében volt a legendás chef jobbkeze. Ma már önálló ételkompozíciókat készít saját éttermében. Egy egész estés programra készüljünk, mert 9 fogást kell végigenni, így kb. 20 órára foglaljunk asztalt. Mindenki ugyanazt kapja, növényekkel feldobni a tanyérokat. Mindenre van külön pincér. A gasztronómiai élményért 85-95 eurót hagyunk ott fejenként. Ezért a pénzért a vacsora végeztével a chef személyesen köszöni meg a fogyasztásunkat.

Restaurant Kei – 5 rue Coq Héron 75001 Paris

A luxusimadoknak : brunch egy Palace-ban

Felsorolásképpen a párizsi Palace-ok : George V, Ritz, Crillon, Hotel Plaza Athénée, Le Meurice – ezekre a helyekre brunch-olni menjünk, ha átlagemberek vagyunk, és ha belekóstolnánk egy picit a nagyon gazdagok világába. Ha van nálunk egy mindenre igent mondó fekete bankkártya, akkor vacsorázhatunk is, sőt meg is szállhatunk itt. A legtöbb palace-ban 2-3 csillagos Michelin konyha van..

Jó étvágyat!

Legendás párizsi kávéházak

19 csütörtök jan 2012

Posted by in Gastro, ivas

≈ 1 hozzászólás

Címkék

, , ,

A kávéház intézménye Párizs legalább olyan fontos szimbóluma, mint az Eiffel-torony. A Saint-Germain boulevardon több helyre is beülhetünk kávézni. Ezek azok a tipikus, asztalkipakolós, fonott székeiket az út felé fordítós kávéházi klisék, ami megannyi fekete-fehér fotón milliószor szembejött már velünk életünk során.

A Flore és a Les Deux Magots

Kettő, az irodalmárok által naggyá tett kávéházat szinte nyüzsgésig lepik el nap mint nap turisták ezrei. A “Flore” és a “Les Deux Magots” nevű kávézók, a francia írók két nagyon fontos találkozóhelye mind a mai napig, de járnak ide filozófusok, divattervezők, színészek és filmrendezők is bőven. Mindig látni egy “valahonnan ismerős” arcot. Természetesen nekik foglalt helyük van a Flore-ban, miután nem vegyülnek el a pórnéppel a ricsajtól hangos alsó szinten, hanem ők fölébbkerekednek és a nyugodtabb légkörű emeleten foglalják el asztalukat vagy kora reggel érkeznek, amikor a turista még ébredezik.

A Flore a város legsznobabb kultúrkávéháza, misztikáját ezek a VIP-k tartják életben lassan 125 éve. “Itt kávézni, okosabbá tesz” mondja egy urbán legenda. Talán nincs is olyan francia film, amelyben egy párizsi jelenetet ne a Flore-ban forgattak volna le, vagy ne látnánk legalább egy imázst róla. Az ugyanis, nem is lenne igazi francia mozi. Sőt, egy egész estés filmet is megnézhetünk Café de Flore címmel, Vanessa Paradis főszereplésével. De ne csodálkozzunk akkor se, ha Catherine Deneuve-be botlunk, aki gyakran betér ide egy fekétere.

Foto : Doisneau, Robert

Prix de Flore

A Flore a kávéházak non plus ultra-ja, nemcsak a kávéja miatt, hanem hangos kultúrális életének köszönhetően: 1994-től minden évben átadják a Prix de Flore-t, azaz a Flore-díjat, amit a reklámiparban dolgozó, ügyeletes szépfiú és ünnepelt író, Frédéric Beigbeder alapított. A zsűri tagjai újságírók, akik fiatal tehetségeknek adják át ezt az elismerést. Jutalmuk 6150 €, egy pohár Pouilly-Fumé a nevükkel gravírozva és egy éves ingyen fogyasztás. A dolognak óriási a reklámértéke, ugyanis a könyvesboltok polcán egy nagy papírszalaggal áthúzva árulják majd a díjazott könyvet, amelyen az áll, hogy “Prix de Flore” és innentől kezdve már biztosan írónak érezheti magát az a szerző.

Ugye mondanom sem kell, hogy a Les Deux Magots szintén átadja a maga kitüntetését, amely az alkotói élet több területét öleli körül : az irodalmon túl, a színház, építészet, divat nagyjai is részesei lehetnek ennek az elismerésnek. Ezért ez a hely kevésbe nyüzsög wanna-be íróktól, és valahogy sohasincs fejfájdító, monoton alapzaj sem. Biztos a két kínai bölcs szobrától van ez, amely tiszteletparancsolóan ül az ember feje fölött, vagy pusztán attól, hogy terasza a Saint-Germain templomára néz? Vagy mert ide olyan nagy klasszikusok, mint Hemingway, Sartre, Simone de Beauvoir jártak annak idején? Nem tudom, de itt lehet kapni Pierre Hermé-t, ha finom macaron-t vagy mas sütit szeretnénk. Míg a Flore-ben Hugo&Victor nevű elképesztően kreatív elnevezésű cukrászda édességeit fogyaszthatjuk. Amit nem szabad kihagyni tőlük, az az Éclair au chocolat.

Hogy a kávé milyen? Melyik márka, hogyan pörkölik? Erről nem szólnak legendák, de olyan rossz biztosan nem lehet, mert legalább ezret lefőznek belőle nap mint nap. Senki nem fog rossz szemmel nézni ránk, ha csak a pultnál kérünk egy feketét és már megyünk is tovább. Ez itt afféle hazai szokás, és sokkal olcsóbb is, mint ülve fogyasztva.

Macaron: Pierre Hermé vagy La Durée ?

15 csütörtök dec 2011

Posted by in evés, Gastro

≈ 3 hozzászólás

Címkék

, ,

Az 5-ből elég egyetlen dolgot elvenni a franciáktól, hogy tömegekben az utcára menjenek sztrájkolni : a szociális ellátást, az 5 hét szabadságot, a 35 orás munkahetet, a vörösborukat vagy a macaronjukat. Amit egyszer megszereztek, arról nem szeretnek többé lemondani.

Márpedig a macaron egy nemzeti kincs. Mi, magyar fejjel, nem érthetjük meg ezt soha, hogy hogy lehet mondjuk egy krémesért, vagy a dobos tortáért órákig sorban állni? Nyilván nagyon kemény marketinges munkával el lehet érni, hogy egy süteményért az egész világ képes legyen csillagászati árat kifizetni, miután türelmesen kivárta a sorát a párizsi szemerkélő esőben.

Két nagy macaron-fejedelem uralkodik a piacon : Pierre Hermé és a La Durée. Vannak tántoríthatatlan PH ill. LD rajongók. Nade lássuk csak, mi is a rajongás tárgya valójában? Egy pici kerek sütemény, ami bizonytalan eredetű, de valamikor a reneszánsz idejében születhetett. Itáliai verziója az amaretti, de létezik belőle magyar verzió is a “szegénysütemény”.

A francia macaron, ami a cukrászművészet királynőjévé nőtte ki magát, tojásfehérjéből, mandulaporból és cukorból készül. Ez az alja és a teteje. A kettő közé pedig valamilyen krémet töltenek.

Pierre Hermé elment Japánba és ott nyitott egy francia cukrászdát. Aztán hazajött és az ottani sikeren felbúzdulva, Párizsban is megtette ugyanezt. Így az ő ízlésvilága tágabb, mint a klasszikusabb La Durée-é. Monsieur Hermé olyan ízeket mer produkálni ebben a 3 cm-es átmérőben, ami minden képzeletet felülmúl. Van nála például csokoládés – libamájas ízű macaron, fehér-szarvasgombás mogyoróval, vagy az “egyszerű” rózsás. Vigyázat, Hermé-nél az ízek nagyon intenzívek. Hozzá kell szokni, elsőre lehet hogy túl “tömény” a magyar ízlelőbimbónak. Természetesen más nagyszerű süteményeket is találhatunk nála, mint az Ispahan a málnakedvelőknek, vagy a Desiré, azaz a vágy, a másik best-seller, ami majdnem van olyan jó, mint egy finom krémes.

De menjünk át a La Durée-hez. Ott újabb sor fogad minket, igaz az ügyesebbek ezt valahogy mindig kikerülik, amit a bambán sorban álló helyiek nagyon rossz szemmel néznek. Az elénk táruló ízválasztékból fehér pamutkesztyűs eladók szolgálnak ki, mintha legalábbis gyémántot vennénk grammra. Semmi modern design, minden a nagymamám egykori kredencére hasonlít, pont olyan zöld is a berendezés. Ettől máris nosztalgiám lesz, és kérek kettővel több macaront az ezüsttel csicsázott elegáns papírdobozba.

A penztárnál megállapítom, hogy a La Durée egy picit talán olcsóbb a Hermé-nél. Így is egy vagyon, de állítólag itt már üzemszerűen sütnek, ezért nyilván olcsóbb lesz a végtermék. A minősége? Aki a szerényebb és egyszerűbb ízeket  kedveli – mint peldául a narancsvirág, citrom, pisztácia, sós-karamella stb. – és kevesbé van oda a cukorért, az biztosan ezt fogja választani.

Főleg, hogy La Durée a Champs-Elyséen birtokol egy hatalmas üzletet, ami most eppen zárva tart, mert leégett, valamint minden fontos nagy bevásárlóhelyen is belebotolhatunk a kerek édességekbe. Pierre Hermé-hez csak úgy biztosan nem fogunk betérni, egyrészt mert még nincs olyan sok belőle, és ha van is, nem hivalkodik a külsejével. Habár a múltkor láttam egy PH pultot a Lafayette valamelyik emeletén..

Ön melyiket választaná a délutani Mariage Frères teája mellé ?

72, rue Bonaparte
Paris
Metro 4 : Saint – Sulpice
21, rue Bonaparte
Paris
Metro 4 : Saint-Germain-des-Près

Mariage Frères – a legszebb tea

13 kedd dec 2011

Posted by in Gastro, shopping

≈ 2 hozzászólás

Címkék

,

A sok táska és divat után jöjjon egy kis kultúra : a francia teázás kultúrája. Közhiedelem, hogy csak az angolok isznak teát, a franciák Mariage Frères fehér teája az egyik legdrágábban mért tea a briteknél.

Mariage Frères, vagyis magyarul a “Házasság Fivérek” nevet viselő tea márka, 1854 óta, több mint 30 országból hozza el a teakedvelőknek a világ egyik legnagyobb, 600 különböző teafű-választékát. Ezt fényes fekete zacskókba bújtatva, hozzáadva egy kis french touch-ot, egy vagyonért adja el nagy sikerrel, nemcsak az amatőr teás franciáknak, hanem az ősrégi teakultúrákból érkező ázsiai turistáknak is.

Ami a francia hozzáadott értéket jelenti ez esetben, az a forma mellé társuló minőségi tartalom. A teafüvek illata a legfinomabb grassi virágok illatával vetekszik, és egy-egy teaköltemény messze tájakra repíti el az embert. A legmitikusabb, a best-seller “Marco Polo” teakeverék, amelyből létezik természetesen zöld változat is.

A zöld teák közül talán a legjobban sikerült a Vert Provence (azaz Zöld Provánsz), melynek lágy rózsás, levendulás, mimozás illata a mágikus dél-francia mezőket idézi fel.

Ha egy igazi erőteljes, fűszeres fekete teát vágyunk kortyolgatni, akkor kóstuljunk bele a Chandernagor indiai szegfűszeges, fahéjas, gyömbéres összeallításba, egy korty tejjel meglocsolva és jó sok cukorral édesítve. Lefekvés előtthöz, a kedvenc könyvünk mellé, pedig egy könnyed rooibost forrázzunk le, a Thé sur le Nil-t, amely citrusfüvekkel és keleti fűszerekkel ízesített kiváló kompozíció.

A fekete, koloniál időket idéző teásdobozok öreg tölgy bútorokon kínáltatják magukat. A választás igen nehézkes, de szenvedélyes eladók segítségével, biztosan rátalálunk arra a 100 grammra, ami nekünk kell. Végigszaglászhatunk mindent, mint ahogy a drogériában tesszük ezt a parfümökkel. De ha biztosra akarunk menni vagy ha kételkedünk, akkor a teazó részlegben kóstoljuk meg előbb a választásunkat.

Az üzletben tehetünk egy gyors kirándulast a teáskancsók világában is, és ha esetleg kifogytunk volna otthon a cukorból, akkor itt a cukor minden formáját fellelhetjük: kerekcukor, kockacukor, barnacukor, pálcikás cukor stb. Illetve a teázáshoz szükséges minden elengedhetetlen terméket, kelléket és édességet is felfedezhetünk, amire valószínüleg semmi szükség, de jó, ha van otthon.

Ha fogalmunk sincs, mit vegyünk a főnökünknek, akit kihúztunk például a karácsonyi tombolán (esetleg annak a személynek, akinek az égvilágon már mindene megvan), vigyünk neki haza ajándékba egy elegánsan csomagolt tea-szettet. Így talán egy nap nálunk is bevezetik az 5 órai teaszünetet, amikoris a fél iroda levonul a teáscsészéjével és elkölt néhány kellemes percet, természetesen valamilyen finom keksz társaságában, hogy visszatérve asztalához meg produktívabban fejezze be a munka utolsó óráit.

www.mariagefreres.com

French Love a Hotel Costes-ban

05 hétfő dec 2011

Posted by in evés, Gastro, ivas, nightlife

≈ Hozzászólás

Címkék

, , , , ,

A legendás, az első és az igazi Hotel Costes (ejtsd : hotel koszt), ahová mindenképpen be kell ternünk, ha jól szabott öltönyt hordunk és nagyon csinos a barátnőnk. 100% párizsi chic: elegáns, titokzatos és tartózkodó. Egy igazi Sade márki féle boudoir. A hely sötét piros süppedős szőnyeggel borított, hatalmas kristálycsillárokkal dekorált és nagy tükreit cizellált, barokkos o-arany keretbe foglalták. A hotel fémjelzésével ellátott gyertyák gyéren világítanak és raffinált illatukkal a kellemes ambiance-ban szinte elbódítanak. Aki mégis friss levegőre vágyik, vagy jól akar látszódni, az üljon le vacsorázni az egész évben nyitva tartó udvarban, ami a hotel közepén található.

Ugye mondanom sem kell, hogy nem kifejezetten a gasztronómiai élvezetekért  jövünk ide ? Ne érkezzünk túl korán, vagy túl éhesen: itt nem szokás fél 10-nél előbb vacsorázni. Arra is készüljünk fel, hogy csak könnyed ételeket találunk az étlapon. A vacsoravendégek között gyakran lehet ismerős arcokra bukkani: színészek, énekesek, topmodellek, filmrendezők, divattervezők kedvelik az itteni jet-set légkört. A fiatal ismeretlen hölgy vendégek lába hossza átlagban eléri a 105 cm-t, a cipő sarka minimum 11 centit és általában 36-os méretű kis fekete ruhát viselnek. Ha nem foglaltunk asztalt előre, akkor üljünk be a bárba egy apéritif-re, amíg találnank nekünk egy szabad helyet. A bárban mostanában nagyon divatosak a pezsgő alapú koktélok. A french love egy ilyen friss málnás ital, amivel még a pezsgőt nem kedvelő hölgyeket is le lehet venni a (hosszú) lábukról.

A parfüm, gyertya és kozmetikumok mellett természetesen a hotel, ha már hotel, hát szállodaként is funkcionál: fitness, medence, hammam áll a szállodavendégek rendelkezésére. Ám igazán a Hotel Costes koncepció szerves részét a dj-k képezik, akik itt mixelnek és ebből minden évben születik egy remek lounge album. A legutóbbi, a 15. számú nemrég jelent meg. Arra nem igazán jöttem rá, hogy dj Stephane Pompougnac válogatásai tették-e híressé a Costes-ot, vagy a hely tette-e híressé Monsieur Pompougnac zenéit? Ami viszont biztos, az az, hogy a Costes egy életstílust kínál, amiből egy szeletet haza lehet vinni, ha megfordulunk a butikjukban (a toilette-ről jövet-menet).

239, rue Saint-Honore 75001 Paris, France

Az egerek és a legfinomabb forrócsoki esete

24 csütörtök nov 2011

Posted by in Gastro

≈ Hozzászólás

Címkék

,

Felesleges letagadni, a rágcsálók szerves részét alkotják a francia fővárosnak. Elkerülhetetlenül, akár kis vagy népesebb családokban fordulnak elő egyes nívós helyeken, ugyanúgy mint a metróban. Ne kapjunk szívrohamot, ha mondjuk a város legistenibb forrocsokijának szürcsölgetése közben, a neves Angelina kávéház vörös szönyegén szaladgálnak föl és alá ezek az élelmes luxusnégylábúak. Semmi értelme szólni, vagy felháborodni, mert mindenki tisztában van a jelenlétükkel. Gyakran mászkálnak a fejünk felett is bárokban ebédelés közben. A párizsi egerek emberbarátok. Kortyolgassuk inkább a feledhetetlenül és valószínűtlenül sűrű forró italunkat, amely a legfinomabb belga csokoládéból készül Angelina-nál, ráadásul a tejszinhabot is frissen kapjuk mellé. Nem árt először csak egy adagot rendelni, mert nagyon édes és két embernek is bőven elég. Emellé  sütit csak az vállaljon be, aki imádja az émelygős dolgokat. Az ilyen cukorban gazdag menüt leginkább az amerikai turisták részesítik előnyben.

Fotó: http://charitylynnephoto.wordpress.com