Címkék
Néha összefutok vele a heti bevásárlás alkalmával, nájlonszatyrokkal felpakolva, egy buliban total lookban felöltözve vagy akár a parkban kocogva, izzadságcseppekkel borított arccal. Néha elsuhanok mellette, észre sem véve, néha pedig már messziről feltűnik hosszú haja, enyhén görbült háta és előreeső vállai, hosszúkás alakja, ahogy magába mélyedve koptatja a Rue d’Assas járdáit.
Őszintén bevallom, hogy Fréderic Beigbeder a plátói szerelmem. Számomra ő testesíti meg leginkább Párizst: az éjszaka élő őrült intellektüel, a határtalan kreativitás, a félénk, de csábító. Csodálom, mert minden ellentmondásnak ellentmond, ő Goldmund, Hermann Hesse Nárcisz és Goldmundjából, ő a modern Tonio Kröger, modern, mert hisz magában és nemcsak távolról csodálja a “kékszemű, szőkéket”. Ő a 21. századi meghosszabbítása ezen irodalmi alakoknak, hiszen elfogadja, hogy mindig van egy Nárcisz és mindig van egy Hans Hansen, és ezzel nincsen semmi baj. Az ő esetében ez a tulajdon bátyja, Charles, aki sikeres vállalkozó. Beigbederéknél is tehát kétféle ember létezik: az, aki elolvassa és az, aki megírja. Fréderic Beigbeder egzisztenciálisan választott és beállt a “megírók” közé, akik megélik, amit mások (csak) elolvas(hat)nak. Persze őt is emészti az írói-művész sors és a tisztes polgári lét közötti ellentmondás megélése, de pont ez a konfliktus teszi őt ilyen termékennyé, ilyen olvashatóvá és egyre kiforrottabb íróvá.
Legutóbbi, önéletrajzi ihletésű műve, az Egy francia regény, amelyben az idő múlásának elfogadasáról és annak megértéséről ír felnőni nem akaró, örök párizsi fiatalként. “Nincsenek többé felnőttek, csak mindenféle korú gyermekek“- vallja. Fiatalsága végetérésével azon az éjjelen szembesül, amikor 43 évesen egy hétfő este, kokaint szippant fel a nyílt utcán egy parkoló autó tetejéről. A rendőrség azonnyomban bedugja egy 2×2-es cellába egy éjszakára, pontosan azon a napon, amikor megtudja, hogy bátyját a francia köztársasági elnök lovagi érdemrenddel tünteti ki vállalkozói munkásságáért. Itt önsajnálatba esik, pedig már ünnepelt író és médiát sokkoló személyiség. A cellába zárva, a pislákoló neonfényben, hányásszagban, egy álmatlan éjszakán rádöbben, hogy édes gyermekkori emlékekbe kellene ilyenkor elmenekülni, de számára a gyerekkor egy fekete lyuk, amelyből halvány emlékfoszlányok sem derengenek. “De akkor ki vagyok én?” – kérdi. Ekkor hirtelen sós ízt érez a szájában és lassan emlékezni kezd.. Franciaország történetére, a szüleiére, a testvéréjére, azaz a sajátjára. Mindezen lesz ideje gondolkodni, mert az előzetesnél kicsit hosszabb és kalandosabb fogságon megy keresztül.
Sajátos humorával, fanyar cinikusságával, éleslátásaval és ébredező bölcsességével magasra tette a lécet maga előtt, hiszen az Egy francia regény élete legjobbja, valahogy úgy, ahogy egy úszónál a világrekord, amin nehéz túltenni.
